Idézetek ^~^

Rájövök apránként, hogy nem bírom tovább. Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át. Nem tudom hazudni, hogy jól vagyok.

Mosolyogni mindenkire...mikor belül meghalok..

A lány, aki sebezhetőnek tűnt, megtört. A lány, aki annyira erősnek látszott, összeomlott. A lány, aki mindig nevetett, most zokog. A lány, aki sosem hagyta abba a próbálkozást... most végleg feladta.

Hűtlenségedről mit se tudva a lelkemet adtam neked, s te ismerted már, mi a titka... Csak én, én nem ismertelek.

 'Minden ugyanúgy folytatódott, ugyanúgy éltük a magunk külön kis életét, és egyik jelentéktelen nap követte a másikat. Nem haragudott rám, de egyrészt nem látszott boldognak, másrészt akárhogy szerettem volna, sehogy sem tudtam kitalálni, mit kellene tennem. Úgy tűnt, közöny költözött a szívünkbe, anélkül, hogy én ezt észrevettem volna.'

vidámság, mosoly, minden, ami kell, de a látszat csal, belül romokban hever..':)

”Csak ez a csontot csavaró
és véremet faló
pokoli kín, csak ez maradt.
Ez még tőled való.”

 Most elköszöni kell, csendesen. Remélni, hogy nyomot hagyok a szíveken. Ígérd meg nekem, hogy nem felejtesz el, hiszen a részem vagy és a szívemben mindig ott leszel.

Az volt az a pillanat, amikor rájöttem, miért is ragaszkodtam hozzá annyira. Mert eszembe juttatta, milyen volt régen minden.. milyen voltam én, mit éreztem akkor. Megmutatta nekem azt a világot, ahol érdemes volt szeretni. Ekkor ébredtem rá arra is, hogy néha nem is maga az ember hiányzik nekünk, hanem az emlékek és a régi idők, amit velük töltöttünk.. és hogy igazából nem őt akarjuk visszakapni, hanem azokat a régen átélt pillanatokat.

Az a kevés kis öröm is kihányva fekszik a kövön.